Megnyílt a Rejtő Jenő utca
Magyarországon első ízben internetes kezdeményezés nyomán neveztek el utcát

2001. október 19-től hivatalosan is utca örökíti meg Rejtő Jenő emlékét Budapesten, a VII. kerületben.

A legnagyobb magyar internetes közösség, az Index.hu fórumainak olvasói és felhasználói 2000. júliusában indítottak mozgalmat a Rejtő Jenőről elnevezendő utca, később pedig egy Rejtő Jenőt ábrázoló köztéri szobor felállításának érdekében. 2000. augusztusában az Index.hu Rt. vezetősége – a kezdeményezést támogatandó - létrehozta a Törzsasztal Alapítványt, amelynek kuratóriumi tagjait a fórumozó közösségből választották.

A kuratórium és az Index.hu kampányának köszönhetően hamarosan több mint 700 ezer forint adomány gyűlt össze a Törzsasztal Alapítvány bankszámláján, nagyobbrészt az Index-fórumok látogatói részéről. (Az alapítvány és a kuratórium megalakításának részletei, az adományozók listája, illetve egyéb kiegészítő információk a rejto.index.hu című internetes oldalon találhatóak meg.)

Egyeztető tárgyalások következtek, melyek eredményeként a segítőkész partnernek bizonyult VII. Kerületi Önkormányzat 2001. májusában határozatban döntött a Hevesi Sándor térről nyíló Szövetség utcának Rejtő Jenő utcára történő átnevezéséről. Rejtő Jenő a Hevesi Sándor tér 5-ben született, tehát a szülőháza előtt induló utca viseli majd nevét.

Az akció, valamint annak sikere az internetes társadalom fejlett civil öntudatát, egyre növekvő erejét és kezdeményező képességét jelzi. Az Index-fórum látogatói által az Alapítvány számláján összegyűjtött pénz elegendő az utcanévváltoztatás költségeinek fedezésére, de az akció ezzel nem ért véget: a szervezők a kitűzött cél második felének – köztéri Rejtő-szobor felállításának – elérése érdekében újabb felajánlási mozgalmat indítanak. A Törzsasztal Alapítvány számláján:

Inter-Európa Bank Rt. 11100104-90026060-10000006

várják a további felajánlásokat azoktól, akik támogatni szeretnék a szobor felállítását.
 

Riport az utcaavatásról (@tv2 - Real Audio - 576 kB)

Képek az utcaavatásról (@tv2)

Képek az utcaavatásról (Index)

Népszabadság riport az utcaavatásról

vissza a főoldalra